Nem véletlenül vártam, hogy tegnap este leírja mindenki a véleményét a hétfői ünnepi miegymásról. orbán kampányáról, vonáék, és a többiek mittudoménmijükről… Most én jövök!
Miközben tartottam a helyszínre a szakadó esőben, arra gondoltam, hogy a konteó kedvelők és gyártók most újra a fellegekben érezhetik magukat. Ugyanis az elmúlt négy évben október 23-án állandóan rossz volt az idő. Nagy az esélye, hogy orbán beszerzett egy ilyen HAARP technológián alapuló időjárást befolyásoló szerkentyűt.
A másik lehetőség, hogy orbán elindult a szentté avatás útján. Mint köztudott három igazolható csoda kell ahhoz, hogy valakit szentté lehessen avatni. orbánnak az első csodája, hogy egy szóval nyert 2014-ben, a második az, hogy meg tudja változtatni az időjárást. Kíváncsian várom, mi lesz a harmadik…
A közösségi közlekedés járműveit igénybe véve érkeztem meg a Deák térre. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy soha ennyi nyugdíjast nem láttam még a kisföldalattin, metrón, villamoson. Szépen kikent-kifent, esőkabátjukat nemzeti színű gumiszalaggal átkötött idősebb néni és bácsi préselődött egymáshoz, alkotott tömeget, és vette fel a tömegesedéssel járó szellemi szintet is.
Naivan hittem azt, hogy a programfüzetekben meghirdetett dolgok igazak is. Ugyanis az egyikben az állt, hogy október 23-án ingyenesen lehet látogatni a Terror házát. Nem volt igaz. Amikor odaértem, közölték, hogy csak meghívóval lehet bemenni. Erről ennyit. Az Andrássy út telis-tele volt buszokkal. Gondolom, a személyzetet szállították velük. A minisztárelnöknek nagy kisegítőszemélyzetre van szüksége…
Nem igazán voltam kíváncsi egyik felszólalóra sem, ezért gyalog elindultam az Oktogon felé. Közben figyeltem a miviktorunk manifesztációjának helyére igyekvő embercsoportok beszélgetését. „Migránsozás, sorosozás, szerencse, hogy viktor vezet minketezés” ment ezerrel.
Az Oktogonnál észrevettem két embert, amint egy kartonpapírból készített transzparenst tartanak a magasba. Csendben, békésen. Aztán elszabadult a pokol egy kisebb változata.
Emberek a földön, kiabálás, valtonosok villámakciója, előkaptam a fényképezőgépet, hogy megörökíthessem az eseményeket, mikor is egy kedves valtonos többször is megpróbálta kiütni a kezemből a gépet. A közben megérkező rendőrökhöz fordultam, és a sajtópassra mutatva megkérdeztem tőlük, hogy most hogy is van ez? Hol az a sajtószabadság? Tán szabadságra ment?
Addigra a többi médium képviselői is megérkeztek, így a drága valtonos letett korábbi szándékáról. Arról azonban nem, hogy a kifogásolók csoportját elzavarja a színpad közeléből. Attól a színpadtól, amin orbán nem is jelent meg. Csak a hangja…
A rendőrök szépen végignézték az egészet. Egy kollégával odamentünk és megkérdeztük, hogy ez most mi? A rendőrség miért nem tesz semmit az ellen, hogy egy majdnem 70 éves férfit levisz a földre egy megtermett szekus? Egyikük válaszolt csak: „Nem a mi hatáskörünk.”
Amikor kirakták őket a villamossínekre minden rendbe jött. Néhány feldühödött nyugdíjas, és fiatalabb (nem sokkal) orbánhívő egyből kezelésbe vette őket: „Mennyit kaptok ezért a Sorostól? Rohadt szemetek, hogy merészelitek a szátokra venni orbán viktor nevét? Örüljetek neki, hogy még élhettek! Rohadt csürhe! Stb.,stb.”
Később a rendőrök elkerítették őket, azzal a szándékkal, hogy megelőzzék a további atrocitásokat. Nem sokra rá el is ment a maroknyi ellenszegülő. Vége. Pont.
Én is elindultam hazafelé. Számtalan rossz érzéssel, kellemetlen gondolattal a fejemben. És rengeteg kérdéssel is.
A Ligetvédők kis csapata volt az, akiket egyáltalán nem finoman tessékeltek ki közterületről. Annak ellenére, hogy csak az volt a bűnük, hogy egy táblát tartottak a magasba. Miért ők? Miért csak ők? Nem azt mondom, hogy velük együtt kellett volna bármit is csinálni a magukat ellenzékinek valló társadalomhányadnak. De a többiek hol voltak? Nem akarom, és nem is fogom piedesztálra emelni a Ligetvédőket. Sok hiba van a működésükbe. De azt nem lehet elvitatni tőlük, hogy ott vannak. Azon emberek, akik szintén nem értenek egyet, hol vannak?
Aztán azt hiszem rájöttem a válaszra. Az apátia, amit a sok megélhetési, zavarosban halászó tüntetésvezetőnek köszönhetünk, teszi a dolgát. Belefáradtunk, beleuntunk mindenbe. A napi megélhetési gondok, a napi betevőért küzdés felőrölte az ellenállási-, a szabadságvágyunkat. Remélem, ez még változni fog.
Azonban a tegnapi események konklúziója számomra az: A szabadság rossz idő miatt ismét elmaradt.
