Iványi Gáborral, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnökével, a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektorával, a rászorulókat támogató több szervezet vezetőjével beszélgettem ma. Szóba került az ország jelenlegi és jövőbeni helyzete, helye, morális állapota és sok egyéb érdekesség is.
Én: Először is, hogy érzi magát 7 év enfant terrible-ség után?
Iványi Gábor: Ez nem lényeges. Ha nem érzem jól magam, akkor is menni kell tovább. Valójában nem érdekel, ha szorongok, ha rosszul alszom, mert most a gályázáson van a sor. Igazából néha úgy érzem, hogy egy evezőpadhoz vagyok láncolva, de nem számít… Alapvetően optimistán állok hozzá az egész helyzethez. Sok harcot megvívtunk már, és még sokat meg is fogunk.
Én: Apropó harc! Mi a helyzet a belvárosi női átmeneti szállóval?
IG.: Pert indított a főváros ellenünk. Itt szeretném megköszönni az ön és a többi tudósító szerepvállalását az első körben. Akkor sikerült elijesztenünk a hatóság embereit. Most, hogy pert indítottak, talán nekünk is lesz lehetőségünk, hogy megvédjük az érdekeinket. Azt a szerződést, amit több mint 17 éve kötöttünk az akkori vezetéssel, és amit mi mindig maradéktalanul betartottunk. Nem szabad hagyni, hogy egy segítő intézet ki legyen szolgáltatva különféle politikai érdekeknek.
/aki nem szerzett tudomást a küzdelemről, itt pótolhatja: Oltalom Karitatív Egyesület: Főpolgármesteri Hivatal 1-0 a félidőben /
Én: Köszönjük, de szerintem, ez a kötelességünk. Ön rengeteg emberrel találkozik nap, mint nap. Mit hall? Mit érez, az emberek elégedettek a kialakult helyzettel?
IG.: Nem. Egyáltalán nem elégedettek, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy soha nem is voltak azok. Az azonban biztos, hogy egy idő után sokuknak elegük lett abból, hogy eldöntik helyettük, hogy mit érezzenek, mit gondoljanak, mit mondjanak, mert ha nem a megfelelő szó hagyja el a szájukat, bizony-bizony megüthetik a bokájukat. És abba is belefáradtak, hogy nincs alternatíva.
Én: Ha megvan a társadalmi egyetértés abban, hogy változtatni kéne, az ellenzéki pártok miért nem hallgatnak azokra, akik bejuttatták őket a Parlamentbe?
IG.: Mert gyarló emberek vagyunk. És a politikus is ember. Esélyük sincs ilyen feltételek mellett labdába rúgni, így a túlélésre játszanak. És nem bíznak senkiben sem. Nem tudják, hogy hogyan is kéne elkapni az események fonalát. Forradalmat nem akarnak kirobbantani, mert tudják, hogy az rengeteg áldozattal járna. Törvényeket pedig nem tudnak módosítani. Ez egy politikai patthelyzet. Orbán azt használja ki, hogy az ellenzék ennyire demokratikus. A demokratikus gondolkodásmód nem azt jelenti, hogy nem képzelhetjük el valami megváltoztatását antidemokratikus úton, hanem azt, hogy ezt csak és kizárólag azért tesszük, hogy megjavítsuk az elromlott dolgot. Nem az a tiszta ember, aki nem piszkolódik be, hanem az, aki mindennap tisztálkodik.
Én: Pontosan ezt a demokratikus attitűdöt használták ki a régebbi és a mostani terrorszervezetek is. A saját fegyverükkel támadtak a demokratikus országokra. És ezt használta ki orbán is.
IG.: Így van. Talán egy kicsit észhez térnek és rájönnek, hogy együtt sikerülhet. Tán épp a Közös Ország Mozgalom-féle felhívás segít ebben.
Én: Nem értem, hogy most milyen alapon kritizálják a választójogi törvényt, holott az semmit nem változott a ’14-eshez képest. Szerintem azt a választást kellett volna bojkottálni…
IG.: Utólag már mindenki okos. Egyébként abban igaza van, hogy azon sem kellett volna elindulni, de ha most ezt a lehetőséget fel lehet kapni, akkor talán…
Én.: Mi jó néhányan sokszor, sokhelyütt elmondtuk, még a 2014-es választások előtt, hogy ezt így nem lehet. Erre összehoztak egy ilyen összefogás félét, ami mindenre jó volt csak a célját nem érte el.
IG.: Tolsztoj írt egy novellát, ami arról szól, hogy 10 régi barát elhatározza, hogy az ortodox karácsonyt együtt ünnepli. Megbeszélik, hogy mindegyikőjük hoz egy üveg bort, amit összeöntenek egy kondérba, felforralják, és azzal koccintanak. Az egyikük elgondolkodik, és arra az elhatározásra jut, hogy ő, biz nem bort visz, hanem egy üveg vizet. Kilenc üveg bor és egy üveg víz még mindig egy igen kellemes itókát jelent. Így is tett. Találkozik a 10 barát, összeöntik az italokat, felforralják, szétöntik, majd áldomást mondanak. Aztán belekortyolnak. Utána egymásra néznek és isszák tovább a forró vizet. Így állhatnak egymáshoz az ellenzéki pártok is. Attól félnek, hogy ha lemondanak egymás kedvéért valamiről, akkor a végén valamelyik mégiscsak kiválik, és pácban hagyja a többieket néhány százalékért.
Én: Lát esélyt arra, hogy ’18-ban változik a politikai berendezkedésünk?
IG.: Elméletileg lehetséges, de a tapasztalatom azt súgja, hogy nincs. Sok közös pont van az ellenzéki pártok szemléletében. Azokat kéne összehozni /alaptörvény hatályon kívül helyezése, elkobozni az elrabolt közjavakat, reményt adni a szegényeknek, igazságosabb oktatást és egészségügyet létrehozni/. De a politikusok egyik nagy hamissága, hogy szeretnek hízelegni. Amíg egy tányér pörköltért, egy pofa sörért szavazatokat lehet „vásárolni”, addig nem lesz változás. Mindamellett a politikusok nem tudnák ezt csinálni, ha a lakosság ezt nem hagyná…
Én.: XII. Pius pápa fogalmazta meg a szubszidiaritás keresztényi elvét, mely szerint a társadalom van az egyénért, és nem az egyén a társadalomért. Van esélyünk arra, hogy, ezt az elvet, amit a fidesz napról napra rombol, visszaállítsuk? Ami elv egy plurális társadalomban, demokráciában szerintem elengedhetetlen.
IG.: Elképzelhető, de ehhez az kell, hogy elinduljon egyfajta érdemi párbeszéd a társadalom különböző rétegei és a politikai elit között. De amíg nem tudunk odáig eljutni, hogy egy vidéki családban ne legyenek napi megélhetési gondok, amíg számtalan éhező gyermek él köztünk, amíg rengeteg ember veszíti el percről percre az életbe vetett hitét, addig egy helyben fogunk toporogni. A primitív ember buta gőgjét használja ki a politikai gonosz intelligencia.
Én: Néhány nappal ezelőtt olvashattuk, hogy cserdi polgármesterét, miután bejelentette, hogy ő szívesen vendégül látná azon menekült gyermekeket, kiket Őcsényben nem kívánatos személyeknek minősítettek, folyamatosan vegzálják. Leköpdösik, megrugdossák, sőt a minap majdnem elgázolták egy gyalogátkelőhelyen. Morális válságban van a magyar társadalom?
IG.: Igen, de már vagy 100 éve. Bennünk nem alakult ki a felelősségtudat, soha nem néztünk szembe a tetteinkkel. Mi magunkat mindig az áldozat, a megcsalt szerepébe helyeztük. És egyik kormány sem szorgalmazta, hogy egyszer végre tegyük rendbe a múltunkat. Legalább annyira, mint a németek. Mi mindig másokat okoltunk, miközben úgy állítottuk be magunkat, mint Európa „Atlasza”, ki a vállán cipeli az egész térséget. Ki nélkül az egész világ összeomlana.
Én: A végére tartogattam a desszertet. Tegnap volt egy fidesz fórum, amin Pintér Sándor és Varga Mihály is felszólalt. A Soros György elleni nemzeti konzultációról volt szó rajta. Varga Mihály azzal zárta, hogy ne ijedjen meg senki, hogy Magyarország a menekültháborúban egyedül van, hiszen Jézus is egyedül kezdte, majd csatlakozott hozzá 12 apostol, és mára már több mint egy milliárd keresztény él a Földön. Mi erről a véleménye?
IG.: Undorító. Amit ők képviselnek, ahhoz semmi köze sincs Jézusnak. Aljas politikai játszadozás ez, ami maximum a sötét középkor keresztényi hozzáállást tükrözi. Azt a fajtát, amit igyekszünk elfelejteni, mert rengeteg ártatlan áldozata volt. Miért kell ütni, ölni egymást ahhoz, hogy felébredjünk?
Én.: Engedjen meg egy végszót az én részemről, és aztán Öntől is szeretnék egyet hallani. Az enyém az, hogy a politikai elitünknek sikerült lealjasítania magához a társadalmat. Ugyanolyan gátlástalanná, aljassá váltunk, mint amit a közmédia sugall nekünk a kormánypárti képviselők megszólalásainak leközlésekor. Idegengyűlölők, rettegők, agresszívak. Ezekké változtattak minket.
IG.: Lehet, hogy így van, de én akkor is maradok és próbálom menteni a helyzetet. Azt szeretném, ha Magyarország a béke szigete lenne, ahová mindenki csak azért jön, hogy megpihenjen, hogy elfeledhesse az élet nehézségeit. Azt szeretném, ha Magyarország az Éden része lenne, és nem az a hely, amiről azt mondják, na, ez az ország az, amelyik nem tartozik az Édenkerthez.
Iványi Gáborral beszélgetni felemelő érzés. Nem vagyok hívő ember. Nem hiszek Istenben. Én Iványi Gáborban hiszek. Mégegyszer köszönöm, hogy szánt rám egy kis időt.