” Most és itt könnyebben evickélnek, egy kicsit kordában kell tartani és megint csak azt mondom, miféle rendszer az, aminek még egy kis ellenzéke se legyen, egy töpörtyű, egy mutatóban legalább. De fennáll az is, hogy figyelni, bizonyos határon túl nem léphetnek, és hát ha megkísérlik, rá fognak fizetni… Ha valami határt túllépnek, lesz reklám, de az nem ingyen lesz. Mi magyarok vagyunk, mi másképp szoktuk csinálni, mi tudunk gorombák is lenni, hát így gondolom foglalkozni vele.”
-1985 január a megyei rendőrfőkapitányok értekezletén mondta Kádár János-
A Kádár-rezsim és az orbán-rezsim összehasonlításához gyűjtött anyagok olvasgatása közben rájöttünk, hogy ez lesz a legnehezebb rész. Mert orbánt nem lehet kiemelni a Kádár korszakból. Szerves része volt annak, abban szocializálódott, és mint jó néhány évvel ezelőtt mondta:
„… A nyolcvanas években én nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát…”
Ezzel a mondatával szerintünk minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy neki az fájt akkoriban igazán, hogy nem ő Kádár János.
Ezért arra az elhatározásra jutottunk, hogy egy kicsit máshogy közelítjük meg a témát.
Azt nézzük meg, hogy orbán mit tanult az „Öregtől”.
A mai magyarországi államforma a NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere) kialakulásához elengedhetetlen volt a FASZ (Forradalom A Szavazófülkékben), aminek segítségével Orbán Viktor és haverjai gyakorlatilag kontrollálhatatlanul őrjönghetnek az országban és csinálhatnak azt, amit csak akarnak.
Talán még emlékszik, Kedves Olvasó: orbán 2010-es győzelme után kilépett a nevét kiabáló ünneplő tömeg elé /ez sem nélkülözte a kádári attitűdöt/ és azt mondta:
„Mától Magyarország politikai és gazdasági rendszerét Nemzeti Együttműködés Rendszerének hívják és ezzel a rendszerrel Magyarországot közösen újra fogjuk építeni és erőssé fogjuk tenni. Olyan rendszer lesz ez, amelyben egymást fogjuk segíteni és egymást fogjuk bíztatni, hogy merjünk nagy célokat kitűzni és azokért közösen dolgozni. Ebben az új rendszerben az oligarchák régi szabályai érvényüket vesztik. Mától Magyarországon a magyar emberek érdeke az első.”
25 évvel korábban 1985 márciusában, az MSZMP XIII. Kongresszusán Kádár János elmondta mára már szállóigévé váló mondatát:
„Nálunk az emberek ember általi kizsákmányolása megszűnt. Kizsákmányoló osztályok megszűntek. Nálunk osztályok még vannak, de ezek valamennyien dolgozó osztályok, és az osztályok között kibékíthetetlen ellentmondások nincsenek. Magyarországon történelmileg úgy alakult, hogy egypártrendszer van, és az is marad.”
kísérteties a hasonlóság…
orbán tökéletesen ráérzett arra a magyar mentalitásra, amit Kádárék is nagyon elkaptak, hogy az embereknek sokkal inkább van szükségük biztonságra, mint szabadságra. A nemzetközi összehasonlító értékszociológiai felmérések azt mutatják, hogy a magyarok többsége soha nem tartotta fontosnak a szabadságot, még 1989 környékén és az azt követő két évtizedben sem. Az állami gondoskodás elfogadása mindig is közelebb állt a magyar emberhez, mint az önmegvalósítás szabadsága. Most ott tartunk, hogy a magyar társadalom még a korábbinál is több biztonságra vágyik.
Az antibolsevik posztbolsevista fidesz (retorikájában antibolsevik, tetteiben viszont bolsevik), minden tekintetben megállta volna a helyét ’89 előtt. orbán már a kezdetekkor – tehát, amikor a fideszt megalakították – azt tanácsolta a társainak, hogy tegyenek úgy, mintha a Kádár rendszer jogállam lenne – hisz valóban igyekszik megjátszani a jogállamot ezzel téve szalonképessé magát a Nyugat előtt, így eljátszva a „híd” szerepét a Nyugat és a Szovjetúnió között – és hivatkozzanak mindenhol mindenki előtt arra, hogy a jog nem tiltja a hatóságok által éppen szóvá tett, rosszallott cselekményt. Tehát az ősi fidesz felfogás: mindent megtehetsz, amit formális jogszabály, rendelet, egyéb jogi norma nem tilt. Láthatjuk a Fidesz azóta eltelt történetében milyen szép pályaívet futott be ez az elv, kezdve az „… állampolgári jog hülyének lenni…” a „… majd jönnek a jogászok, oszt jónapot!” elhíresült kijelentéssel bezárólag. De a sor a végtelenségig folytatható. . Sőt az egész mostani „jogalkotás” nyugati bírálatára is ezen a logikán nyugszik a Fidesz válasza: nem tiltja a kifogásolt rendelkezést EU-s norma, következésképpen lehetséges. Ha ellentétes lenne a nyugati értékrenddel akkor norma is lenne rá. Látható tehát, hogy az elv mennyire bevált Fidesz körökben. Igaz ugyan, hogy az elvre lassan egy egész ország megy rá, de a hatalom egyre szilárdabbá alakítható a kifogásolt „jogszabályok” útján. És, ha összevetjük azzal, ahogy az elmúlt 14 évben Orbán nyilatkozott az államról, nem egyszer kifejezetten valóságos államkultuszt előadva, vagy ahogyan nyilatkozott a jogról, a jogállamiságról, már nagyon régóta nem lehet senki előtt kétséges, hogy Orbánt nem vezeti cselekedetei megtevésében semmiféle elv vagy végső princípium, amit átlépni már nem szabad. Orbán viselkedése és politikája virtigli bolsevik mentalitás, amely nem tiszteli az egyént – sőt gyűlöli – nem tiszteli a jogállami értelemben vett polgárt, csak használja a szót, a nyelvvel is álcázva végső céljait, nem tiszteli a tudást, nem érdekli a kultúra, a gazdaságról fogalma sincs, csak egyvalamit tud, de azt csalhatatlanul. Hogyan kell a hatalomból uralmat csinálni, hogyan kell a hatalmat (uralmat) tartósítani. Ezt tudták szintén csalhatatlanul a bolsevikok is. Pontosan tudták, hogy az a hatalom záloga, ha az állam mindenható és az állam mindenhatósága egy kézben vagy nagyon kevesek kezében összpontosul. Azt tudták, hogy a hatalom mindenhatóságába beletartozik az egyén alávetettsége és elszigeteltsége, ezért igyekeztek megakadályozni, ha ez nem ment, akkor felszámolni vagy legalábbis megszállással ellenőrzés alá vonni minden civil kezdeményezést. Ne áramolhassanak a hatalmon kívül információk. Ami nincs benne a nyilvánosságban az nincs is. Amit meg belerakunk az lesz a valóság. Az egyén a maga elszigeteltségében, izolációjában nincs abban a helyzetben, hogy megkérdőjelezze azt, amit a nyilvánosságban a hatalom állít, amilyen képet fest neki. Ha az állam mindenható, akkor képes felépíteni egy hamis valóságot, amit senki egyrészt nem tud megkérdőjelezni, másrészt a hatalom totalitásának a függvényében nem is akar, nem is mer.
A kellően koncentrált államhatalomban megszűnik a jog, megszűnik az alkotmányosság. Mint látjuk, ez Magyarországon megtörtént. A kellően koncentrált államhatalom aktívan beavatkozik a gazdasági folyamatokba, nem egyszerűen alakítva azokat, hanem úgy befolyásolva, hogy ez is a hatalmi koncentrációt segítse. Ezt az „államosítást” látjuk napjainkban az egészségügytől a közoktatáson át a közigazgatásig. Ez teszi lehetővé az önkormányzatiság felszámolását és ez segíti elő az állam hatalmának további koncentrációját. És, ha sikerült a koncentrált államhatalmat egy bolsevik típusú párt kezébe adni, akkor előttünk áll ismét az állampárt és a pártállam. Orbán Viktor régi vágya mára valósággá lett. Ő van – ha nem is megszólalásig ugyanabban a székben, de mégis – Kádár János székében.
A végére azért muszáj egy szembetűnő eltérést is megmutatnunk:
A Kádár-korszak vigyázott arra, hogy valami kevéske azért mindenkinek jusson: hétvégi ház, autó, telek, lakótelepi lakás. Ha nem lázadtál, nem kellett tartanod attól, hogy elveszik valamidet, biztonságban érezhetted magad. A mostani rendszerben viszont – akár hű vagy hozzá, akár nem – folyton attól kell félned, mikor kerül rád a sor, mikor vesznek el tőled valamit, mikor falják fel a céged, veszik el a pénzed, a megtakarításod, az állásod, mikor szólnak bele a szokásaidba, a barátságaidba, a hitedbe. Tőlük senki sincs biztonságban. Egy demokratikus vargabetűvel visszatértünk egy bomló, ugyanakkor örökkévalónak tűnő világ reménytelen díszletei közé…
