A Fidesz szerint Brüsszel ezzel nyílt politikai nyomásgyakorlás rendszerét akarja létrehozni. (ami igaz, hiszen olyan diktatúrák mint a magyarországi, ilyenkor igen nagy bajba kerülhetnek). Az OLKT cikke.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy felfüggeszthetnék, csökkenthetnék a jogállamisági elveket súlyosan megsértő, vagy például az uniós pénzeket érintő csalások és korrupció, valamint az adócsalások ellen nem elég hatékonyan fellépő országoknak szánt EU-s forrásokat, a hiányosságok jellegével és súlyosságával arányos módon.
“Az európai projekt a jogállamisági és az uniós értékek tiszteletének alapelvére épült. Egyetlen kormány sem sértheti meg ezeket következmények nélkül” – közölte Eider Gardiazabal Rubial szociáldemokrata jelentéstevő.
Néppárti kollégája, Petri Sarvamaa leszögezte, hogy “kizárólag a jogállamisági elvek mentén eljáró kormányzatok és bírói rendszerek részéről várható el megfelelő pénzgazdálkodás”. “Ha egy tagállam igazságszolgáltatása és kormányzata nem megbízható, akkor miért kellene uniós forrásokat rábíznunk?” – tette fel a kérdést.
Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő szerint “Brüsszel a jogállamiság védelmének jelszavával a nyílt politikai nyomásgyakorlás rendszerét akarja létrehozni” ezzel a “bürokratikus, működésképtelen, minden normativitást nélkülöző gumijogszabállyal, mely a kötelezettségszegési és a hetes cikk szerinti eljárások meglévő rendszerével párhuzamos, de a jogállamisági elvekkel összeegyeztethetetlen”.
Forrás:https://m.magyarnarancs.hu/gazdasag/megszavaztak-az-unios-kifizetesek-jogallamisagi-feltetelekhez-koteset-115799?fbclid=IwAR1XTcRuFvvdEO2e-dgdG3BSN8q57U__-Pm7Er_4eypRPVQaxrw8eAHP-9E