Hivatali visszaélés gyanúja is felmerül Tényi István feljelentése szerint, ami alapján elrendelte a nyomozást egy rendőrezredes. Írja a Népszava.
A Gruevszki-ügy kapcsán embercsempészet gyanújával ismeretlen tettes ellen november végén
tett feljelentést az ügyészségen az ismert feljelentő, Tényi István. Tényi bejelentése alapján aztán
embercsempészés bűntettének és más bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség.
A nyomozás elrendeléséről kedden értesítette Tényit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztály Felderítő Alosztályának osztályvezető alezredese.
Tényi bejelentésében lapunk cikkére hivatkozott, mi szerint
VIP-eljárást kap Gruevszki a kormánytól. Mint megírtuk: a hazájában korrupcióért elítélt, illetve időközben több más ügyben meggyanúsított ex-miniszterelnök Nikola Gruevszki a börtönbüntetése elől a magyar kormány segítségével Magyarországra menekült.
Tényi szerint időközben a Miniszterelnökség is közölte, hogy a volt kormányfőnek különleges eljárást biztosítottak. A feljelentésében is citálja lapunk információját, miszerint a Külügyminisztériumban általános a meggyőződés, hogy a magyar kormányköröknek meghatározó szerepe lehetett Gruevszki szökésének a megtervezésében. Szerinte az embercsempészés mellett a hivatali visszaélés gyanúja is felmerül, ha bizonyítást nyernek a fentiek.