Akik azt várják, hogy az Együtt párt propaganda tájékoztatóját, netán az ellenzéki pártok pocskondiázását fogják olvasni, azokat arra kérem, zárják be az oldalt. Két okból sem választhatom egyiket sem. Az egyik, hogy nagyjából olyan volt az egész rendezvény, mint a langymeleg alkoholmentes citromos sör, azaz fogyaszthatatlan. Másrészt nem azért mentem ki, hogy a felszólalókkal foglalkozzak. Sokkal inkább azért, hogy a tüntetőkkel beszélgessek. Két kérdést tettem fel mindenkinek:
1. A saját bőrén miként érzékeli a sajtószabadság leépítését 2010 óta?
2. Véleménye szerint le lehet-e váltani a fideszt 2018-ban?
A megkérdezettek nagyjából a 19-65 éves korosztályba tartoztak, első benyomásra átlagos állampolgárok voltak. Ebből a halmazból csak két egyén lógott ki. Az egyikük véletlenül, a másikuk direkt. A direkttel könnyebb dolgom van, így vele kezdem. Hajós Andrásról (zenész, humorista) van szó.Az első kérdésre adott válasza: „Szerintem Magyarországon sajtószabadság van, sajtó azonban alig akad.”
A másikra pedig ez: ” Le. Karácsony Gergellyel. Nagyon remélem, hogy beállnak a PM miniszterelnök-jelöltje mögé, és megvalósul az összefogás.”
A legtöbben egyébként olyan válaszokat adtak, amik elvárhatóak voltak: Népszabadság, a kormánybarát médiumok temérdek száma, félretájékoztatás, a valódi problémák szőnyeg alá söprése. A második kérdésnél azonban már érdekesebb reagálásokkal találtam fülközt magam.
Összefogás, összefogás, összefogás, ha a pártok képesek lennének leadni az éhségükből, ha meg tudnának egyezni, ha nem lennének ennyire önzőek, ha képesek lennének a választóikat képviselni, csupa olyan válasz, amit az emberfia szívesen hall, hiszen akkor mire várnak a pártok? A szavazóik készen állnak az összefogásra. Erre hol az egyik, hol a másik mondja, hogy senkivel nem közösködöm, majd én egyénileg kiállítom a 106 emberem, a többiek meg k..ják be!
Mindegyikük azt akarja, hogy mögé sorjázzanak be a többiek, és nem azt, hogy mellé.
Az összefogás ugyanolyan távol van, ha nem távolabb, mint 4 évvel ezelőtt. Ismét vesztésre áll a demokrácia, mert a képviselői nem hajlandóak kommunikálni a szavazóival, vagy ha igen, akkor meg nem figyelnek oda rájuk. Az embereknek elegük van orbánékból. Nyugalmat, jogbiztonságot, félelem nélküli létet akarnak. És egy kompromisszum kész ellenzéket.
És most következzen a másik oda nem illő személy válasza: ” Személy szerint engem nem érint a sajtószabadság szűkítése, mert tudok angolul és külföldi újságokból tájékozódok.” Megkérdeztem tőle, hogy akkor miért van itt: ”
„Nem szeretem orbán viktort és az illiberális berendezkedést.”