Boldogság kéne, hogy átjárja pici testemet. Szombaton a Közös Ország Mozgalom irányításával 8 párti egyezség született az Alaptörvény, pardon Alkotmány utca sarkán. Történelminek is tekinthetnénk a dolgot, de én nem tudom annak nézni.
Ahhoz, hogy minden kétségemet világossá, érthetővé tudjam tenni, végig kell néznünk a választási rendszerünket ’89-től. Kezdjünk is bele:
„A választási rendszerek furcsa eszközök – kamerák és projektorok egyszerre.
Képeket rögzítenek, amelyeket részben maguk állítottak elő.” (Maurice Duverger)
A magyar választási rendszerről 2012-ig
A rendszerváltás óta vegyes szisztéma működött, amelyben minden választópolgár két szavazattal rendelkezett. Az egyik szavazat a többségi egyéni körzetek egyikében egy jelöltre volt leadható, a másik zárt pártlisták valamelyikére. A két szavazat csak a legfelsőbb szinten kapcsolódott. (A töredékszavazatok tekintetében.) A listás mandátumok kiosztásánál – viszonylag magas – 5%-os explicit választási küszöb volt meghatározva (közös lista állításkor két induló esetén 10%, három vagy annál több párt esetén 15%).
A legfontosabb változások 2010-hez képest
• A parlament létszámának csökkentése
• A választási bizottságok átalakítása
• Kétfordulós helyett egyfordulós rendszer
• A területi listák megszűnése
• Jelöltállítási szabályok változása
• Nagyon fontos változás: a töredékszavazatok rendszere
• Az egyéni és listás mandátumok arányának változása (!)
• Alapvetően új kampánytámogatási rendszer
A parlament létszámának csökkentése
A képviselők számának csökkentése régi, évtizedes (kampány)téma. Amelyből a 2010-es választások utáni törvénymódosítás útján lett valóság. Az addigi 386 mandátumból hivatalosan 199 lett, ehhez jön hozzá a – ház döntéseikor szavazati joggal nem rendelkező – 13 nemzetiségi szószóló. Ez a változtatás később a 2011-ben elfogadott „Az országgyűlési képviselők választásáról” szóló törvénybe is belekerült. Így a 2014-es választások során már ennek megfelelően választottunk új parlamentet.
A választási bizottságok átalakítása
Az új szabályozás szerint az Országos Választási Bizottság (OVB) helyett a választások lebonyolítását felügyelő országos szerv a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) lett. Ez önmagában csupán egy név változtatást jelent.
Azonban ezen a területen a legnagyobb probléma a konszenzus hiánya. Az NVB tagjai többségben kormánypártiak, ami felveti a demokratikus deficit kérdését.
Jelentős változtatás volt még ezen a területen a helyi Szavazat Számláló Bizottságok (SZSZB) összetételének módosítása. Itt arról van szó, hogy az eddigi egyéni jelöltenként egy-egy pártdelegáltból kettő lett. Aminek azért van jelentősége, mert a kormányon lévőknek mindig több emberük van, nagyobb erőforrásokkal rendelkeznek. Így az önkormányzatok – vagyis a legtöbb helyen a kormánypárti többség – által választott három SZSZB taggal együtt sok helyen egyértelmű kormánypárti dominancia alakult ki a bizottságokban.
Kétfordulós helyett egyfordulós rendszer
Az 1990-től alkalmazott – az egyéni körzetekben folyó versenyre vonatkozó – kétfordulós szisztéma helyett az új rendszer átállt az egyfordulósra. Ennek következménye, hogy – a kvázi – abszolút többségi egyéni körzetekből relatív többségi körzetek jöttek létre. Legfontosabb következménye: az ellenzék elveszti összefogási lehetőségét.
Eddig a pártok megtehették, hogy minden körzetben indítanak jelölteket, majd az eredmények alapján a két forduló közötti egyeztetések következtében volt lehetőség a visszalépésre. Ez ma már nincs. Előtte lehet egyezkedni, a választók kihagyásával. A sok jelölt pedig mind a kormánypárti jelöltet erősíti, a szavaztok megoszlásával. De erre még később visszatérek.
A területi listák megszűnése
Ma már a listás szavazatunkat nem egy megyei (területi) listára adjuk, hanem közvetlenül egy országos listára. A területi listák megszűnésével a listás szavazatok, illetve töredékszavazatok közvetlenül a pártok országos listáira kerülnek. Míg a 20 területi választókerület (TVK) esetében – ahol hivatalosan 152 képviselői hely sorsa dőlt el – a mandátumkiosztáshoz a Hagenbach-Bischoff formulát alkalmaztuk, a megmaradt országos lista esetén továbbra is D’Hondt módszer használatos. A területi listák eltűnése csökkentette a pártok helyi mozgósítási képességét, illetve növelte ezen a téren is a centralizációt, amivel romlott a pártok helyi demokratikus működése. (Már nem döntenek helyben pl. listás jelöltekről, minden a pártközpontokban történik.)
A töredékszavazatok változása
Talán ez a legfontosabb módosítás. De biztos, hogy benne van az első háromban. 2010-ben és azelőtt töredékszavazatot az a párt kapott, amelynek egyéni jelöltje egy adott körzetben nem szerzett mandátumot. A nem hasznosult szavazatok felkerültek a listára.
2014-től a győztes (!) jelölt is kap töredékszavazatot, annak függvényében, hogy mennyivel nyerte meg a második helyezetthez képest a körzetet. Vagyis az a szavazatmennyiség is töredékszavazatnak minősül, amely a győztes és a második jelölt közt kialakult különbség (mínusz egy szavazat).
Hogy egyértelmű legyen: F párt jelöltje győz, kap 8000 szavazatot, a második helyezett, M párt jelöltje kap 6000 szavazatot. F párt jelöltje mandátumot nyert, és a párt országos listájára megy 1999 szavazat. (Ahol hozzájárulhat újabb mandátumok megszerzéséhez.) M párt jelöltje után megy a párt listájára 6000 szavazat.Ennyi.
Az egyéni és listás mandátumok arányának változása
Ez egy másik kulcskérdés. Egy megfelelően hangolt vegyes rendszernek az az előnye, hogy egyszerre valósítja meg a választói akaratot és hoz létre stabil többséget. 1990 és 2010 között a 386 fős parlament 176 egyéni képviselőből, illetve 210 (152+58) listás képviselőből állt össze. 2014-től a 199 fős parlament, 106 egyéni és 93 listás mandátumra oszlott. A változás lehet, hogy a ház létszámának csökkenése miatt nem szembetűnő, pedig jelentős.
Az arányok erőteljesen megváltoztak. Ha le akarjuk egyszerűsíteni a dolgokat – és alapul vesszük az előző bekezdés második mondatában megfogalmazott kijelentésemet –, akkor azt mondhatjuk, hogy az arányos rendszerek, elemek („listák”) arra szolgálnak, hogy a parlamentben minél arányosabban megjelenjen a társadalom leképeződése, a szavazók közvetlen képviselete. A többségi rendszerek, összetevők (egyéni körzetek) pedig arra valók, hogy a legerősebb párt stabilan, nagy többséggel kormányozhasson. A választói akarat ilyenkor eltorzul, és a többség által támogatott párt még több mandátumot kap.
Új kampánytámogatási rendszer
Az új kampánytámogatás kapcsán ha a sajtó foglalkozott a témával általában arról értekeztek, hogy milyen pénzügyi visszaélésere adott lehetőséget ez a szisztéma. Ez egy fontos kérdés. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg visszaélés volt ennek kapcsán. Azonban most számomra a téma nem ezért érdekes.
2014 előtt csupán „jelképes” kampánytámogatást kaptak az induló pártok: 176 egyéni jelölt esetén 18.838.000 Ft-ot. Kerekítve 19 milliót. (Természetesen ehhez hozzá jött a parlamenti – vagy egy százalék feletti – pártok számára a 4 éven át kapott állami támogatás. De ez most is így van.)
2014-től mondhatni gyökeresen megváltozott a helyzet. A 2013. évi LXXXVII. törvény a sikeresen felállított egyéni jelöltek száma alapján, sávos rendszerben nagy összegű támogatási összegeket határoz meg a pártok számára, a következőképpen:
• 53 egyéni jelölt állításáig 149,25 millió Ft
• 54-79 jelölt esetén 298,5 millió Ft
• 80-105 jelölt esetén 447,75 millió Ft
• 106 egyéni jelölt esetén 597 millió Ft.
Véleményem szerint, a 2013. évi LXXXVII. törvény az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről a címével ellentétben nem az átláthatóságot szolgálja.
Célja – a többes ajánlás lehetőségével együtt – az indulni szándékozók számának drasztikus növelése. Azért, hogy a szavazatok megoszlásával a kormánypártok könnyebben megszerezhessék az egyéni körzetek mandátumait. Egyszerűen fogalmazva: sok pénz, sok jelölt.
Jó nagy dióhéjban ennyi a választási rendszer története 1989-től.
És akkor most vázolom, hogy miért nem érzem igaznak a szombati egyezséget. Jól lehet, a KOM részéről ebben nincs semmi álságos. A 8 pártból 2 pártnál (MoMa, Momentum) sincs semmi probléma az igazságos választási rendszer utáni igényükről. De!
A maradék hat: PM, LMP, MLP, DK, MSZP, Együtt milyen alapon kritizálják a választást?! 2014-ben már részt vettek ebben a kutyakomédiában. Velem együtt jó néhányan minden lehetséges fórumon hangot adtunk annak a véleményünknek, hogy bojkottálni kellene az akkori választásokat. Azt a választ kaptuk, hogy ha bojkottáljuk, akkor a fidesz malmára hajtanánk a vizet. 2014 elején a kormányunk csavart még egyet a dolgokon, hiszen a választások előtt 2 hónappal módosítottak választási törvényt. Az ellenzék erre sem szólt semmit. Legitimmé tettek egy torz, aránytalan, a fidesznek kedvező választási rendszert azzal, hogy részt vettek benne.
Most, mikor nekik nem lehetne más lehetőségük, mint újra részt venni a választásokban, most együtt felugranak és kiabálnak, hogy milyen rossz a választási törvény!
Vagy én vagyok fordítva bekötve. vagy ők.
Szóval ezért nem érzem azt, hogy valami elindult, hogy egy történelmi összefogás szemtanúi lehettünk.
Sajnálom…